2012. december 4., kedd

Első bejegyzés

Sziasztok!

Első bejegyzésként, gondoltam, kicsit bemutatkozom, mielőtt bármibe is belefognék.
Régóta szerettem volna egy saját blogot, ami az enyém, és arról esik szó benne, amiket a legjobban szeretek. A könyvekről. De eddig valahogy sosem került rá sor.

Magamról annyit, hogy egy 21 éves, budapesti lány vagyok, aki szabadidejében szeret írogatni. Pár regényt már el is kezdtem, de eddig még egyet sem fejeztem be. Viszont most elhatároztam, hogy az utolsó kettőt mindenképpen be fogom fejezni, és az utolsó szó után végre bepötyögöm a VÉGE szót.
Az első regény, amit két barátnőmmel, Fannival és Petrával írunk/írtunk Az idő csókja címet viseli. Ez most jelenleg szünetel egy kicsit, de nem adjuk fel.
A második regény, amibe belekezdtem a Titkos kötődés címet viselte, de az takarékon van, mert teljesen át kell írnom, viszont most nincs kedvem hozzá. Majd... egyszer...
A harmadik, amit elhatároztam, hogy, ha törik, ha szakad, de befejezek a Keserédes szerelem. Rajta is vannak javítani valók, de ő már félkész állapotban pihen, mert jelenleg egy negyediken tevékenykedem, és most ő a szívem csücske. Száguldó éhség a jelenlegi címe, de ez elég képlékeny még :D

Majd teszek fel belőlük egy kis ízelítőt is :)

A blogról röviden:

Tudom, hogy sok hasonló blog van, de azért megpróbálkozom vele, hátha valaki el is fogja olvasni. Az már csak hab lenne a tortán, ha segíteni is tudnék vele, annak, aki tanácstalan egy-két könyvet illetően.
Szóval, könyveket fogok kivesézni, amennyire csak tudom. Persze minden vélemény szubjektív, tehát csak az én ízlésemet fogom leírni. Attól, mert esetleg nekem nem tetszik egy-egy könyv, még másnak simán tetszhet, vagy épp ellenkezőleg! :)

Ha idáig végig olvastál, akkor köszönöm, és Sok Szeretettel várlak a jövőben! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése