2014. szeptember 16., kedd

Közeleg...

                              egy meglepetés, melynek főszereplője:

A viharszívű Mya Mavis

Ám mielőtt szeptember 19-én lehullana az a bizonyos lepel a meglepiről, elevenítsük fel egy kicsit az első részt! 
Emlékeztek még az erődházban egyedül éldegélő Pippára? Vagy a női olvasók térdét megrogyasztó Rubenre? És a sápadtakra, vagy magára Péntekre? Én egytől-egyig a szívembe zártam őket! Rengeteg körömlerágós, vicces, vagy éppen megható pillanatot köszönhetek nekik, és természetesen Kemese Fanninak, az ő megálmodójuknak. 
Azok számára, akik valamilyen okból eddig még nem hallottak a regényről, vagy nem olvasták, csak annyit tudok mondani, hogy irány a legközelebbi könyvesbolt, könyvtár vagy ismerős, akitől kölcsön tudjátok kérni, mert Pippa izgalmas kalandját nem érdemes kihagyni! A posztapokaliptikus regények rajongóinak igazi csemege. 
Lélegzetelállító helyszínek, vad összecsapások, vér, könnyek, humor, remek, talpraesett karakterek - ezt mind megtaláljátok A napszemű Pippa Kennben!

Ha kíváncsiak vagytok bővebben a véleményemre, akkor ide kattintva elolvashatjátok. Itt pedig a regény első fejezeteit találjátok meg a kiadó jóvoltából. Ha pedig Pippa felkeltette az érdeklődéseteket, akkor ide kattintva megrendelhetitek!

Tartalom:
Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak.
Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért. Azonban nincs más rajta kívül az erdőben, kivéve a biológiai katasztrófa áldozatait. Ezek a lények gyűlölik a szépséget és emberséget, az elvesztett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik: egy vándor érkezik. A sebesült fiú fittyet hány a túlélés szabályaira. Egy paradicsomi kolóniáról beszél, ahol rengeteg ember életben maradt. Azonban őket is halál fenyegeti, egy horda közeledik, és a fiú ennek hírét viszi hozzájuk.
Vajon Ruben igazat mond? Létezik ez a hely? Pippa bizalmát nehéz elnyerni, az örökös küzdés óvatossá tette.
Ruben azonban nem adja fel. Útra kelnek, bármilyen veszélyes is, és a vándorlás közepette egy bensőséges, lágy érzés is életre kel… Létezhet szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom? Mi az, amit Ruben elhallgat?
A napszemű Pippa Kenn posztapokaliptikus-romantikus ifjúsági regény, a Pippa Kenn trilógia első része.


És a végére:

Kedvcsináló idézetek


"– Te lány vagy. Hallom a hangodból. Én pedig úriember vagyok. Az úriemberek meg nem bántanak lányokat. Bárhová követlek, ha van vized."

"Zavartan elmosolyodtam, mire keresztbe fonta a karját, ajka lebiggyedt, és ettől már megint irtó csúnya lett. Pedig épp azt hittem, hogy a hiedelmekkel ellentétben egy lány reggel is lehet szép."

"– Fordulj el! – suttogtam, és a karomat összefontam magam előtt.
– Majd hülye leszek! Már a látványodtól is melegem lesz! Lenne szíved ezt megvonni tőlem ebben a hidegben?"

"– Miért is kellett nekem mászni először? – kérdeztem összevont szemöldökkel.

– Mert nagyon jó volt végignézni, ahogy félmeztelenül, a passzentos fekete nadrágodban felküzdötted ide magad."

"– Mind egyedül vagyunk, Pippa, ha van velünk valaki, ha nincs.
– Ez nem igaz – jelentettem ki. – Maga soha nem tapasztalta meg, hogy milyen egyedül lenni, hogy milyen minden egyes nap úgy felkelni, hogy nincs kivel szót váltania, nincs kiért aggódnia, nincs kit szeretnie. A tudattal élni, hogy talán soha nem találkozik majd egyetlen emberrel sem. – Rövid szünetet tartottam. – Nem becsüli amije van, mert nem tudja, milyen anélkül."

"– Még nyújtózkodhatok, ha szeretnéd – mondta, miközben felkönyökölt.
Zavartan elmosolyodtam.
– Elmosolyodtál. Már megérte. – Erre vörösödni kezdtem, ezért gyorsan a bogrács fölé hajoltam, hogy megállapítsam, a kukoricák még közel sincsenek kész. – Ó, ráadásul el is pirultál.
Bosszantani akarsz ?"

"– … A jelenléted több, mint amit kívánhatnék.
– Éppen ez az – sóhajtotta. – Nemcsak jelen szeretnék lenni, hanem a része akarok lenni az életednek."

"– Kövess! – mondta, és kecsesen egy magasabb ágon termett. Azt akartam mondani, hogy bárhová vagy hogy örökké , de hiba lett volna hangosan elpocsékolni ezeket a szavakat. Tenni akartam róla, hogy érezze azt a bárhovát és örökkét ."
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése