2014. október 24., péntek

Rachel Hawkins - Démonüveg



A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Rachel Hawkins: Démonüveg című regénye, a Hex Hall sorozat második része. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Sophie démon kalandját!

2014. október 12-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!


Rachel Hawkins: Démonüveg

Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633738733
Oldalszám: 304 oldal
Fordító: Acsai Roland

Fülszöveg:
Sophie Mercer azt hiszi magáról, hogy boszorkány, és ezért került be a Hex Hallba, a kiskorú prodigiumok (vagyis boszorkányok, alakváltók és tündérek) javítóintézetébe, de rájön a családi titokra, és arra, hogy Archer Cross, aki iránt gyöngéd érzelmeket táplál, A Szem ügynöke. Azé a csoportosulásé, aminek egyetlen célja, hogy a prodigiumokat eltöröljék a föld színéről.
Kiderül az is, hogy Sophie a világon élő két démon egyike – a másik démon az apja. De ami még ennél is rosszabb, hogy olyan varázserő birtokába került, ami életveszéllyel fenyegeti a szeretteit. Ezért úgy dönt, hogy Londonba megy, és aláveti magát a Megfosztásnak, annak a veszélyes rituálénak, ami során vagy a varázserejét veszti el örökre, vagy az életét.
De amikor Angliába érkezik, megdöbbentő felfedezést tesz. Kiderül, hogy az új lakótársai is démonok. Valaki démonokat ébreszt, méghozzá azzal a hátsószándékkal, hogy felhasználja az erejüket – és nem biztos, hogy jó célokra. Eközben A Szem Archer Cross segítségével tovább vadászik Sophie-ra, de Sophie már nem érez a fiú iránt semmit. Vagy mégis?

Saját véleményem:
Egy májusi napon, Sophie épp Ms. Vandy prodigiumüldözési óráján szenved, amikor a tanárnő kiszúrja, mint kísérleti alanyt. Noha a lány mindent elkövet annak érdekében, hogy kibújjon a feladat alól, a jó öreg Vandy nem ismer kegyelmet. Csakhogy a próba következtében Sophie kis híján a tóba fullad. És amikor már azt hinné, a helyzet nem lehet még ennél is rosszabb, megjelenik soha nem látott apja, aki azzal a céllal érkezik, hogy közölje lányával, megvétózza Megfosztási kérelmét. Ám mielőtt a fiatal démon haragja elhatalmasodhatna, James ajánlatot tesz neki. Arra kéri, töltse vele, Angliában a nyarat, és ismerje meg jobban a démon létet, s ha a nyár végén még mindig úgy gondolja, hogy alá szeretné vetni magát a ceremóniának, áldását adja rá. Sophie beleegyezik, de egyetlen kikötéssel: Jennát, különc vámpírbarátnőjét is magával viszi. James elfogadja a feltételeket, sőt Calt - akiről kiderül, hogy Sophie jegyese - is kikéri Mrs. Casnofftól, így a három fiatal együtt vág neki a kalandoknak.
Londonban, a Tanács nyári szállásán, Sophie két új, korabeli démonnal, Daisy-vel és Nickkel is találkozik, akik bár meglehetősen furán viselkednek, Sophie mégis velük tart egy prodigium buliba, ami nagyon hamar mészárlásba torkollik, amikor megjelennek a Szem emberei... és velük együtt Archer is.

"- Én démon vagyok, ő meg A Szem tagja. Képzeld el, milyen kínosak lennének a családi ünnepek, ha összejönnénk! Csak úgy repkednének a varázslatok, meg a tőrök, még a karácsonyfát is felborítanák..."

A Hex Hall után élvezettel vetettem bele magam újra a Prodigiumok világába, és örömmel tapasztaltam, hogy a sorozat színvonala továbbra is megmaradt. A Démonüveg sokkal pörgősebb, pikírtebb és izgalmasabb lett elődjénél.
És ha valaki nem emlékezne, mi történt az első kötetben, probléma egy szál se, ugyanis kezdésként, Sophie szokásos szarkasztikus humorával fűszerezve, gyorsan felelevenítjük a legfontosabb dolgokat, majd ezt követően egy vicces jelenettel felvezetve beindulnak a tényleges események. Megjelenik Sophie apja, a hideg, kimért, talpig angol James, aki mindenáron azt szeretné, ha lánya megismerné saját fajtáját, és megpróbálna együtt élni azzal, ami ő maga. Ezért eléri, hogy Sophie nyáron Londonba utazzon.
A Tanács londoni, nyári rezidenciáján néhány tag és két fiatal démon köszönti Sophie-t, Jennát és Calt, majd kezdetét veszi a lány kiképzése. Legalábbis elméletileg. Gyakorlatilag ugyanis szinte semmi nem történik azon kívül, hogy James egyszer leül a lányával és mond neki pár bölcsességet, valamint ad egy démonológiai könyvet - ami Sophie-t halálosan untatja és nem is foglalkozik vele -, illetve tíz perc alatt megtanítja koncentrálni. Ezen a téren tehát kissé csalódnom kellett. Abban reménykedtem, hogy James és a fülszövegben ígért démon lakótársak majd jól kiképzik a mi szabadszájú hősnőnket, de hát mégsem. Továbbá Nick és Daisy szerepe is elnagyoltra sikeredett. Fogalmam sincs mit vártam, de az biztos, hogy nem ezt. Rengeteg lehetőség rejlett bennük, a sejtelmességükben, és ehelyett két kiszámíthatatlan, hol jófej, hol bunkó tinit kaptam, akiknek össz-vissz annyi szerepük volt, hogy elvitték Sophiékat a Prodigium szórakozóhelyre (ami pont olyan, mint Cassandra Clare Pandemoniumja). És a gondok is villámcsapásra oldódtak meg. Ha apuci azt mondta, Sophie koncentrálj, Sophie megpróbálta, de nem ment, majd jött, apuci, hogy próbáld erősebben és tádááám. Pedig ha az írónő egy kicsit nagyobb erőfeszítést tett volna, sokkal nagyobbat tudott volna ütni - véleményem szerint. Így viszont maradtak az állapotos nők hangulatingadozásaival megegyezően viselkedő új szereplők (James, Daisy, Nick). 
Ám ha mindezen túl tudunk lendülni, és elfogadjuk, hogy ez a könyv nem akar több lenni, egy könnyed kis szórakoztató sztorinál, akkor kényelmesen hátradőlve élvezhetjük a sok izgalommal, feszültséggel, humorral, könnyekkel, fájdalommal, és rejtéllyel teli kalandot. Aminek a minősége határozottan javul Archer felbukkanásával.
Mivel Sophie és Archer két hadban álló csapathoz tartozik, ezért már-már borítékolható a kettejük kapcsolatában megjelenő bonyodalom. Bár Archer korábbi késes mutatványa sem jelent igazán előnyt... Ámde a kémia az mégiscsak kémia, és sokan hiába nem akarják, az mégiscsak működik.
Kettejük kapcsolata és magánakciója az, ami igazán tetszett. Mint már mondtam, remek páros (akár ölik egymást, akár nem). Jó érzékkel látnak hozzá a titkok felgöngyölítésének, és számos galibába keverednek, ami rengeteg színt visz a történetbe. 
Ám a regény legerősebb pontja, minden kétséget kizáróan a humor, amiből sosincs hiány. Sophie csak úgy ontja magából a jobbnál jobb beszólásokat, és ha épp nem beszélne, akkor belső monológjaival sziporkázik.
Illetve, ami még nagyon tetszett, az a kezdetektől jelenlévő, jó időben, jó helyen elejtett baljóslatú megjegyzések sokasága. Folyamatosan kapjuk az izgalomra és rettegésre okot adó kis löketeket, és ahelyett, hogy azok megoldódnának, csak méginkább pattanásig feszítik az olvasó idegeit. Már nem pusztán a Szem vs. Prodigiumok közt kitörni készülő háború a legjelentősebb probléma. Valaki démonokat támaszt fel a legfélelmetesebb varázslatokat rejtő grimoire-ból kitépett útmutató szerint, és a Hex Hallban végbemenő események is új fordulatot vesznek.
És vége! Te jesszusatyaúristen! Rachel Hawkins minden titkos fegyverét az utolsó fejezetekben kapta elő. Csak úgy pörögtek az események. Nem győztem kapkodni a fejem a nem várt csavarok láttán, és amikor az érzelmek és az indulatok a tetőfokára hágtak, akkor puff, vége lett. Komolyan sikítófrász környékezett, hogy ott és akkor szakadt félbe minden. Bár hozzáteszem, Sophie-ra haragszom. A történtek fényében én tuti nem azt tettem volna, amit ő.
Összességében tehát úgy vélem, aki szerette az első részt, az ezt is fogja. Új karakterek, új helyszín, baromi sok megválaszolatlan kérdés, titkos ügyletek és... Archer Cross.


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Archer, Sophie, Jenna
Kedvenc jelenet: Nick-Sophie ruhapárbaja, Archer-Sophie tervezgetése ott
Negatívum: összecsapottság + jegyesség (minek ide szerelmi háromszög? felesleges)
Borító: 5/5
 



Itineris


Az itineris latinul utat vagy utazást jelent, de hogy pontosan mi is ez? Egy átjáró, ami segítségével a prodigiumok utazgatni tudnak. Funkcióját tekintve valahogy úgy képzeljétek el, mint az Árnyvadászok Portálját. De nézzük az itineris gyorstalpalót!

Hogy néz ki?

 "Egy nagy nyílás tátongott a legalább három méter magas falon, és egy ajtóra hasonlított, de a nyíláson túl csak sötétséget láttam."


Az első alkalom mindig kemény...

"(...) a halántékom vadul lüktetni kezdett. Mintha migrént kaptam volna, csak ez százszor rosszabb volt. (...). (...) nem voltam felkészülve a koponyámban tomboló dübörgésre, sem a mindent elnyelő sötétségre. De a repülés érzése is elmaradt, pedig egy varázsút esetében minimum erre számítottam. Minden teljesen mozdulatlan maradt, csak a sötétség omlott rám."


Milyen távolságot képes megtenni?

"Őrültség százhatvan kilométernél messzebb menni az első utazáskor."


Bárhová elrepít?

"- Várj! Csak odavonulunk ehhez a kapuhoz, és bármilyen úti célt megadhatunk neki? - kérdezte Jenna.
- Bármilyet - vonta meg a vállát Nick."


Mindenkire ugyanolyan hatása van az utazásnak?
"-Az itinerisutazás a vámpíroknak különösen megterhelő - felelte Nick "


Hogy jön létre az itineris? Kik hozzák létre?

"Csak nagyon erős boszorkányok képesek létrehozni a kapukat (...). Vagy démonok persze..."




Nyereményjáték


Miután Sophie megtudta, hogy démon, és olyan erő van a birtokában, ami a szeretteire is veszélyes, elhatározta, hogy aláveti magát egy rituálénak, mely során vagy a varázserejét veszti el örökre vagy az életét. Ám mielőtt ez bekövetkezne, meg kell ismernie a démonság mibenlétét. Mostani játékunk során tarts velünk, és tudj meg többet ezekről a lényekről!
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz! Valamint, ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol, új nyertest sorsolunk!


Sophie apja szerint ezeknek a lényeknek a különböző alfajától ered az összes prodigium, beleértve a démonokat is.




Nézzetek be a többi állomásra is

10/12 Kelly Lupi olvas - Idézetek
10/18 Függővég - Részlet
10/20 Deszy könyvajánlója - Megfosztás
10/22 MFKata gondolatai - Divattippek
10/24 Dreamworld - Itineris

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése