Rachel Van Dyken - Egyetlen

Rachel Van Dyken: Egyetlen

Kiadó: Athenaeum
ISBN: 9789632933559
Oldalszám: 296 oldal
Fordító: Szilágyiné Márton Andrea

Fülszöveg:

Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval – szó szerint –, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről. Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni. Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni?

Saját véleményem:

Rachel Van Dyken regényére a magyar megjelenéskor figyeltem fel, azóta epekedtem iránta. Így amikor végre kezemben tarthattam könyv formájában is, óriási lelkesedéssel vágtam bele az olvasásba. Na, meg persze félelemmel, mert hát a fülszöveg utolsó sora nem túl sok jóval kecsegteti az olvasót.
Hiába tudom ép ésszel, hogy egy romantikus New Adult regénytől milyen befejezést várhatok – az esetek többségében -, azért a „halálos kór” nem egy könnyed lélegzetvételű téma, még akkor sem, ha kellő humorral van körítve. Mint itt.
Az Egyetlen egy igazán édes, aranyos, szórakoztató, ugyanakkor szívszorító történet két sérült fiatalról, és az ő élettel folytatott küzdelmükről. Kezdetben pihe-puha selyembe burkolja a szívedet, míg a szádat fülig érő mosolyra görbíti, majd később, minden egyes oldallal egyre lentebb és lentebb kunkorítja azt, hogy az arcodon végiggördülő könnycseppek szabadon csordogálhassanak.

"Hányszor tapasztalja meg az ember a veszteség érzését, mielőtt maga is meghal? Mielőtt felemészti belülről a szíve fájdalma?"

Kiersten, a kisvárosi fiatal, zárkózott lány, elsőéves hallgatóként igyekszik belerázódni az egyetemi életbe. Ami számára egyáltalán nem egyszerű feladat. Kortársaitól eltérően nem egy nyitott, társasági lény, sőt. Szörnyű rémálmokkal, és depresszióval küzd, mióta elvesztette szüleit. Nemhogy párkapcsolata, de még barátai sincsenek. Számára az élet nem tartogat boldog jövőt. Legalábbis ő maga így véli. Egészen addig, míg szó szerint bele nem szalad a nyolc kockával rendelkező Westonba, az egyetem nagymenőjébe.

Wes hírneve nem csupán gazdag, befolyásos apjának köszönhető, hanem iskolai sportteljesítményének, valamint egy nemi erőszak vádjának is. A srác nem a hűség és a tartós kapcsolatok mintaképe, mégis teljesen megbabonázza a lányt, és Kiersten is őt. Számos ugratás, és igencsak vicces véletlen után kiderül, hogy Wes a vörös hajú elsős egyetemi mentora, amit jócskán ki is használva, állandóan a nyomában liheg.

Nos, a fentebbiek alapján könnyen leszűrhető, hogy az alapszituáció teljesen átlagos, már-már New Adult sablon szerint íródott. Igen, valóban, sőt az egész regény egy nagy sablon, ennek ellenére mégis olyan műről van szó, ami teljes mértékben elfeledteti veled, hogy tucatnyi ehhez hasonlót olvastál már.

Rachel Van Dyken érezhetően más szempontokra helyezte a hangsúlyt, ahelyett, hogy görcsösen ki akart volna szabadulni a saját maga alkotta keretek közül. Nem akart többnek látszani, mint ami, inkább az olvasó érzelmeire hatott. Nálam bevált.

A karakterek, legyen szó fő-, vagy mellékszereplőkről, egyaránt nagyon szerethetőek. Kiersten lakótársa, az őrült, duracell nyuszi módjára pörgő, Mickey egér fóbiás Lisa, valamint az agyontetovált, nőcsábász rosszfiú, Gabe, amellett, hogy üde színfoltjai a sztorinak, legalább annyira érdekesek is, mint Wes vagy Kiersten. Főleg Gabe. Te jó ég! A lányok álmainak megtestesítője: pimasz, megszelídíthetetlen, titokzatos, ugyanakkor rendkívül gondoskodó. Engem teljesen levett a lábamról – és akkor még enyhén fogalmaztam. Kezdetben azt hittem, Gabe révén az írónő kialakít egy szerelmi háromszöget, de szerencsére nem tette, amiért nem győzök elég hálásnak lenni.

Ami Kierstent illeti, nos, ő egy teljesen átlagos csaj, akivel olvasóként könnyen lehet azonosulni. Olyan, mintha az Alkonyat Belláját, és a (sorozatos) Vámpírnaplók Elenáját egybegyúrták volna. De mielőtt hanyatt-homlok menekülni kezdenétek, elmagyarázom, mire gondoltam.

Sokszor keveredik édesen cikis helyzetekbe – főként Wes miatt vagy által –, amit képtelenség mosolygás vagy hangos nevetés nélkül megélni, és ahogy ezeket a szituációkat megéli, az csak még pozitívabbá varázsolja az egészet.

De minthogy New Adult regény – általában – nem létezhet lelkisérült, vagy súlyos gondokkal küzdő főszereplők nélkül, úgy Kierstennek is megvan a maga keresztje. Mióta édesanyja és édesapja egy közös búvárkodás során megfulladt, számára megszűnt az élet, és a boldogság. Éjszakáról-éjszakára rémképek kísértik, ordítozva, zihálva, leizzadva ébred. Nem közelít senkihez, kizárja az érzelmeket, nehogy újabb veszteség érje. És itt jön képbe Wes, aki szép lassan visszaráncigálja az életbe. Megmutatja neki a hétköznapok szépségét, s hogy van még olyan, aminek lehet örülni.

Wes tulajdonképpen életcéljának tekinti a lány megmentését, mindent elkövet annak érdekében, hogy sikerrel járjon. Akár pimaszkodással, ugratással, flörtöléssel, akár komolyan. Gyönyörű folyamat, melyen ketten együtt mennek át. Tudatosan, vagy tudatlanul, de segítik, támogatják egymást. Ennek eredményességét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint Kiersten „bakancslistája”, tele őrült dolgokkal. Apropó, említettem már mennyire imádom az ilyen listákat?

"– Még ne add fel. Néha oda, ahová Isten azt írta, Vég, azt igazából úgy érti, hogy Kezdet." 

Sajnos azonban Kiersten problémája nem az egyetlen, és még csak nem is a legsúlyosabb. Wes titka, mely egyben a sorsa is, sokkal tragikusabb kimenetelű. Rachel Van Dyken kezdetben csak sejteti, hogy a nagymenő életében van valami baj, számtalan apró jellel utal rá, amikből egyre több és több lesz a sztori előrehaladtával.

Nem mondom, hogy nem található ki, milyen betegséggel küzd Wes, mert ez nem igaz, és nem is a meglepetés ereje a lényeg, hanem ennek az egésznek az érzelmi töltete. Az, ahogy az önfeledt, boldog percek eleinte csak keserédessé, majd torokszorítóvá válnak. Komolyan mondom, a könyv utolsó harmada kegyetlen. Kegyetlenül fájdalmas. Mert tudod, hogy az a bizonyos vonat gőzerővel hasít a szakadék felé. Attól pedig csak még szomorúbb, ahogyan a baráti-, családi- és férfi-nő közti szeretet megnyilvánul ezekben a pillanatokban. És igen, szükségetek lesz zsepire is, mert bizony könnyfakasztó percekben is részetek lesz, ha adtok egy esélyt az Egyetlennek.

Mindent egybevetve, úgy vélem, az Egyetlen egy olyan történet, amit minden NA rajongónak olvasni kell. Ha szeretitek a lelkisérült fiatalok egymásra találásáról szóló könyveket, melyek a fájdalom mellett jócskán tartogatnak boldog perceket is, akkor semmiképp ne hagyjátok ki. 

Pontszám: 5/5

Kedvenc szereplő: Gabe, Wes, Kiersten, Lisa

Kedvenc jelenet: Kiersten listájának teljesítése; Wes és Kiersten találkozása; ápolónő

Negatívum: a kicsit lóléptékű haladás

Borító: 5/3,5