2015. november 15., vasárnap

Mia Sheridan - Leo



Napokon belül megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál egy sokak által várt történet, Mia Sheridan: Leo című regénye. A Blogturné Klub nyolc bloggere veszt részt ennek a gyönyörű, romantikus regénynek a turnéján, aminek érdemes követni az állomásait, mert játékunk helyes megfejtői között három példányt sorsolunk ki a kiadó felajánlásában.


Mia Sheridan: Leo

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789639708433
Oldalszám: 256 oldal
Fordító: Margittay

Fülszöveg:
Evie és Leo állami gondozott gyerekként találkoztak, és barátság szövődött közöttük. Az évek alatt kapcsolatuk szerelemmé mélyült, és megfogadták, ha Evie 18 éves lesz, együtt kezdik el felnőtt életüket.
Amikor Leót váratlanul örökbe fogadják, és el kell költöznie, megígéri Evie-nek, hogy keresni fogja, és néhány éven belül visszajön érte. A lány azonban nem hall felőle.Nyolc évvel később, történetünk idején Evie már nehéz körülményei ellenére is kialakította az életét. Van munkája. Vannak barátai. Elégedett. Ekkor egyszer csak feltűnik az életében egy férfi, aki azt állítja, hogy a lány rég eltűnt szerelme, Leo küldte, hogy kutassa fel őt. Tagadhatatlanul vibrál közöttük a levegő. De vajon megbízhat-e Evie a vonzó idegenben? Vagy lehet, hogy az titkol valamit a Leóhoz fűződő kapcsolatáról és a srác sok évvel azelőtti eltűnéséről?

Saját véleményem:
Mia Sheridan nevét több ismerősömtől is hallottam, kellően pozitív kontextusban, tehét nem is volt kérdés, hogy valamit olvasnom kell tőle. A Könyvmolyképzőnek hála, ez végül a Leo lett, ami néhány oldal után beszippantott.
Az írónő könnyed, gördülékeny stílusa úgy hatott rám, mint valamiféle bódító drog, mind többre és többre vágytam. Ennek eredményeként egyhuzamban fel is faltam az egészet.

A történet két árvaházban nevelkedett - edződött - fiatalról szól, akik a kilátástalanságban barátokká, majd később szerelmesekké váltak. Ám bimbózó románcuknak véget vetett Leo villámcsapásszerű adoptálása, és messzire költözése. S noha ígéretet tettek egymásnak, hogy amint Evie betölti a 18-at, összeköltöznek, addig pedig leveleznek, Leo megszegve fogadalmát felszívódott.
A lány éveken át kétségbeesve és a legrosszabbra gondolva kutatta, mi történhetett az ő oroszlánjával, de végül feladta. Felnőve maga mögött hagyott mindent, s keményen dolgozva új életet kezdett.
Ezt a nyugodt életet töri meg Evie újdonsült kukkolója, Jake - a jólszituált fiú, aki azt állítja magáról, hogy Leo barátja - azzal, hogy közli a lánnyal, szerelme néhány hónappal korábban meghalt.

"(…) akár a földre esünk, akár szerelembe, maga az esés mindig ijesztő valamennyire, még akkor is, ha lassan történik."

Számomra ez az alapszituáció üdítően hangzott, milliónyi lehetőséget láttam benne, arról nem beszélve, romantikus kis lelkem odáig van a múltban gyökerező szerelmekért, és ezt itt bőven meg is kapta. A történet ugyanis két szálon fut. A jelenben Evie és Jake románcának alakulását kísérhetjük figyelemmel, míg a múltban Leo és Evie megismerkedéséig nyúlunk vissza. A fejezetek jó időben való váltakozása pedig rengeteg pluszt ad.

A regény 80%-a nem egy eget rengető sztori, engem mégis elkapott, kikapcsolt, felpezsdített. Élveztem, hogy kivételesen nem kell gyomorszorító vagy idegőrlő drámákat átélnem, hanem átadhatom magam az új szerelem varázsának.  Sőt bevallom, Mia Sheridan sokszor meg is lepett azzal, hogy a kínálkozó bonyodalmakat elegyengette. Üdítő élmény volt egyszer végre ilyen könyvet olvasni.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az érzékeim ne álltak volna vigyázzban. Jake-et rengeteg rejtély övezi, és itt most elsősorban a nőügyeire gondolok.
Kezdetben elárulja, hogy bizony nem él(t) papi életet, gyakran cserélgette partnereit. Ez alapesetben is vészcsengő, mert hát kutyából nem lesz szalonna, én meg ugye nőből is vagyok... Szóval míg Evie elfogadta a szívtipró átlátszó magyarázatait, addig én gyanakodva lesben álltam, mikor robban a bomba.
Tudom, ez most baromi nagy ellentmondásban áll azzal, amit korábban írtam, de higgyétek el nem az. Mia Sheridan békés tengeren ringatja Eviék kapcsolatának csónakját, csak az olvasó retteg az alant úszkáló cápáktól, nehogy felbukkanjanak.

Evie egyébiránt egy aranyos, egyszerű csaj. Könnyű megkedvelni, és tisztelni. Az élet soha nem pottyantott semmit az ölébe, mindenért keményen meg kellett küzdenie, és ez végig igaz rá. Hiába jön össze egy milliomossal, a tartása megmarad. Számára nem büdös a munka, és nem szégyenli, hogy takarítással keresi a kenyerét, inkább büszke arra, amit és ahogyan elért.
Csupán egyetlen dolog volt kicsit visszás a karakterében - de ez nem az ő sara -, a sok fürdés-outfitt és sminkelés leírás. Értem én, hogy az írónő ezzel akarta jelezni, mennyire fontos a nőiesség, de kétfejezetenként egy tisztálkodás- és kinézetleírás nekem picit sok volt. Ám ez tényleg csak egy jelentéktelen apróság, a karakter értékéből nem von le semmit.

Jake pedig... kezdetben nagyon lábrogyasztó, figyelmes, vicces, pimasz alak, akit sokan fognak imádni. Ám ahogy haladtunk előre a történetben, úgy került egyre távolabb tőlem. A titkai, a fura húzásai megbízhatatlanná tették a szememben, amihez még párosult némi irányításmánia is...
Ellentétben vele, Leo-t viszont imádtam; kíváncsian várom az ő könyvét, hogy átélhessem a vele történteket.

Ami Jake és Evie kapcsolatát illeti, az igazán elemi. Első perctől egy hullámhosszon vannak, sistereg közöttük a levegő, és a több mint jól működő kémia meg is hozza eredményét, erotikus jelenetek tömkelegének formájában. Bár megjegyzem, nekem pirinyót megemelkedett a szemöldökön, hogy Jake szavaival élve micsoda szexdémon szabadult ki a szűzlány burkából - figyelembe véve az okokat, Evie miért tartogatta magát olyan sokáig.

Összességében azonban egy több mint kellemes élményt adott számomra a Leo. Kikapcsolt, és édes, pihe-puha takaróként ölelt körbe. Minden klisé és hiba ellenére élveztem - sőt, olvasás közben át is siklottam ezek felett -, még az sem érdekelt, hogy kezdettől fogva tisztában voltam a csattanóval, mert akadt éppen elég kérdés, ami annak tudatában méginkább válaszokat követelt.
A New Adult műfaj kedvelőinek tiszta szívből ajánlom, megvan benne minden, ami csak kell: perzselő szenvedély,  titkokkal és rejtélyekkel teli karakterek, humor, és egy gyönyörű kerettörténet, amiket Mia Sheridan sodró lendületű, gördülékeny hangvételű stílusa tesz még egyedibbé.

  
Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Evie, Leo, Mr. Cooper, Landon, Nicole
Kedvenc jelenet: az oroszlán meséje, és a pávás jelenet
Negatívum: -
Borító: 5/5




Idézetek


"(…) tapasztalatból tudom, hogy sírni nem csak ébren lehet."

"Túlságosan sokáig járkáltam fel-alá üvöltve és bömbölve az arénában, miközben nem hittem, hogy elég bátor vagyok, hogy átugorjak a tüzes karikán. De a lány mindvégig ott állt középen, állhatatosan és nyugodtan. Mintha csak ezt akarná mondani: „Nem tudom eloltani a tüzet. Nem tudlak megóvni tőle; lehet, hogy megéget. De feltartom neked ezt a karikát biztos és erős kézzel, mert én hiszek benned. Mert az enyém vagy.”"

"Mindenkinek él egy saját magáról alkotott történet a fejében. Ez tesz azzá, aki vagy. Meghatározza a tetteidet, és felelős a hibáidért. Ha bűntudatról, félelemről és önutálatról szól, úgy az élet elég iszonyú tud lenni. Ám ha szerencsés vagy, akad körülötted valaki, aki mond neked egy jobbat. Egy olyat, ami beköltözik a lelkedbe, és túlharsogja a te siralmas mesédet, amit bebeszéltél magadnak. Ha hagyod, hogy az ő története visszhangot verjen a szívedben, a szenvedélyeddé és a céloddá lesz. És ez jó, a legjobb, ami történhet. Mert pontosan ez a szerelem."

"Meg foglak csókolni, Evie, és attól a pillanattól az enyém vagy. Nem érdekel, hány kilométer választ el minket egymástól. Hozzám tartozol, és én várni fogok rád. És azt akarom, hogy te is várj. Ígérd meg, hogy senkinek nem hagyod, hogy hozzád érjen! Ígérd meg, hogy megőrzöd magadat nekem!"

"– Mindig csak te leszel nekem, Evie – mondja csendesen.
Ezek az utolsó szavai hozzám. Aztán nem látom többé."

"Én úgy gondolom, a legjobbnak lenni kilencvenöt százalékban önbizalom kérdése. Hiába sejted, hiába reméled, hogy te vagy a legjobb, ha nincs merszed nagy betűkkel hirdetni magadról, és nem engeded, hogy a többiek teszteljenek – ha mernek –, akkor valószínűleg mégsem te vagy a legjobb. Annak, aki istenigazából hisz magában, ki tudna ellenállni?"

"Talán nyitott könyv vagyok, talán a szerelem nagyítóüveget ad annak a lelkéhez, akié a szíved."




Nyereményjáték


Evie szereti változatosan sminkelni magát, ez adta az ötletet a játékunkhoz. 
Minden állomáson láthattok egy-egy képet, amely bizonyos típusú sminket mutat. A kiemelt betűk összeolvasásával megfejthetitek a smink típusát.
Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő levelünkre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!






Nézzetek be a többi állomásra is

11/15 Dreamworld
11/17 Deszy könyvajánlója
11/19 Kristina blogja
11/21 Angelika blogja
11/23 MFKata gondolatai
11/25 Kelly és Lupi olvas
11/27 Media Addict
11/29 CBooks

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése