2016. január 9., szombat

Chris Colfer - Kívánságvarázslat



Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ikerpár, akik egy nap a Mesék Földjén kötöttek ki, ahol egy óriási kaland várt rájuk. A Blogturné Klub három bloggere pedig úgy döntött, elkíséri Alexet és Connert a nagy útra, hogy biztosan ne vesszenek el, ne egyék meg a farkasok, vagy épp ne változtassa senki békává őket, ahogy ez Brekivel történt. Ha pedig ti is velünk tartotok erre az egész mesevilágot bejáró kalandra, megnyerhetitek a Könyvmolyképző által felajánlott A Kívánságvarázslat c. könyvet.


Chris Colfer: Mesék Földjén - Kívánságvarázslat
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633739884
Oldalszám: 416 oldal
Fordító: Benedek Dorottya

Fülszöveg:
Amikor az ikrek megkapják nagymamájuk féltve őrzött mesekönyvét, még nem sejtik, hogy hamarosan egy minden képzeletüket felülmúló világba lépnek majd be: a Mesék Földjére, ahol gyerekkori történeteik hősei életre kelnek.
Alex és Conner nemsokára ráébred, hogy ebben a varázslatos világban az általuk oly jól ismert mesék folytatódnak: Aranyfürtöcske immár körözött szökevény, Piroska a saját királyságában uralkodik, Hamupipőke királyné pedig anyai örömök elébe néz!Az ikrek tudják, hogy valahogyan haza kell jutniuk. De sikerrel járhatnak a legendás Gonosz Királynővel a nyomukban?

Saját véleményem:
A mesék világa mindig is egy olyan pont lesz az életemben, amihez nem lehetek túl idős. Ők azok, akik hosszú-hosszú éveken át a barátaim voltak, kiszakítottak a mindennapokból és egy olyan világba repítettek, ahol hercegnők, hercegek, beszélő állatok, gonosz királynők, boszorkányok és ezernyi más varázslatos lény szaladgált. Titkon, mint minden gyerek, én is vágytam rá, bár köztük élhetnék, végigjárhatnám azokat az erdőket, tornyokat, kastélyokat, amiket ők. Talán ezért van az, hogy szűnni nem akaró késztetést érzek mindenféle mesefeldolgozás, modernizálás megismerésére, legyen szó filmről vagy könyvről.
Amennyiben követitek a blogot, úgy láthattátok, tavaly szinte tobzódtam az ilyen jellegű olvasmányokban. Először jött az Ever After High trilógia, majd a Jók és Rosszak Iskolája. És hát naná, hogy a Kívánságvarázslatot is meg akartam ismerni. Ugyanakkor, amikor kinyitottam a könyvet, a prológus során előjött az alattomos kis érzés, Chris Colfer vajon tud még újat mutatni? Bevallom, eleinte kicsit rezgett a léc, de összességében tudott. Sőt! A három sorozat közül, a Mesék Földjénre mondanám azt, hogy a legklasszikusabb értelemben mutatja be valaha volt kedvenc meséink szereplőit és világát. Úgyhogy, ha szeretnéd testközelből szemügyre venni, mi történt Hamupipőkével, Csipkerózsikával, a Daliás hercegekkel, Piroskával, Jankóval, Aranyfürtöcskével vagy a Kis Hableánnyal a Vége felirat után, akkor kalandra fel!

A történet főszereplői Alex és Conner, egy 12 éves ikerpár, akik az utóbbi évben elvesztették édesapjukat, új házba költöztek, elszakadtak a nagymamájuktól, és bizonyos értelemben édesanyjuk is elhagyta őket a megélhetéshez szükséges dupla kórházi műszak miatt. 
Az ikreket először valós környezetükben mutatja be számunkra a szerző, amit főként a tanórák és az otthoni állapotok alkotnak. Megismerhetjük a buzgó, okos, meserajongó kislányt, Alexet, aki minden órán elsőként nyújtja a kezét, és bonyolódik hosszas feleletekbe, valamint kedvtelen, állandóan morgó ikerbátyját, Connert, aki mindig elalszik, ha tanárnőjük beszél.
Maga a felvezetés minden kétséget kizáróan pluszt ad a karakterekhez, segít átlátni, mi hogyan hatott rájuk, azonban számomra kicsit túl száraz és elnyújtott volt. Emiatt lassabban is haladtam vele, mert egy-két jelenettöredéket leszámítva, nem kötött le. Na, meg azt sem teljesen értettem, öt-hatodik osztályban irodalomórán mióta vesézik ki egyik mesét a másik után... Ámde amikor már végképp kétségbeestem volna, hogy hol is van a jól beígért mesevilágom, akkor megérkezett. Nem lövöm le a poént, hogyan, de a gyerekek átkerültek a Mesék Földjére, nem ismerve a visszautat.

A cselekményt innentől a mi világunkba való visszajutás képezi. Alexnek és Connernek egy napló és egy varázsige segítségével kell bejárnia a veszélyekkel és mesebeli lényekkel teli világot, hogy összeszedjenek nyolc tárgyat, melyek segítségével életre hívhatják a Kívánságvarázslatot. De nem ők az egyetlenek, akiknek erre a különleges, már csak egyszer elhangozható varázslatra fáj a foguk... Így hát megkezdődik a versenyfutás a gyerekek és az elszökött Gonosz Királynő között.

Nagyjából ez volt az a pont, ahol korom felét letagadva, gyermeki lelkesedéstől fűtve, egyik lapot a másik után faltam, hol jókat mosolyogva, hol tövig rágva a körmömet, hol elfacsarodó szívvel. Chris Colfer megajándékozott azzal, hogy bebarangolhattam régi barátaim vidékeit, kastélyait, és megszemlélhettem, mi lett velük azután.
Az egész annyira mesés élmény volt, hogy arra nehéz szavakat találni! Majdhogynem tapsikolva ujjongtam Rapunzel tornya, Jankó paszulyfája, Hamupipőke cipője, és a többi ismerős láttán. Ebből adódóan könnyen tudtam azonosulni a hasonlóan lelkes Alex karakterével, akinek muszáj volt megnéznie, megérintenie mindent, ami az útjába került, nem törődve azzal, mennyi időt vesz el kis kitérője a küldetésüktől. Az pedig külön aranyos volt, hogy szíve szerint le is fotózta volna ezeket, ha lett volna nála gép. Szerintem minden gyerek, vagy gyereklelkű felnőtt ugyanígy cselekedett volna, ha belebotlik ezekbe.
Vele ellentétben Conner testesítette meg a józanságot. Ő volt az, aki a célra összpontosítva próbálta visszarángatni húgát a földre, ha az túlságosan elragadtatta magát. És ő volt az, aki állandóan fanyalgott, kemény srácként türelmetlenül toporgott, és véletlenül sem ámult el semmin. De pont emiatt, Conner karaktere járta be a legnagyobb utat. Míg Alex végig hű maradt önmagához, addig Conner folyamatosan változott, és részben rálelt önmagára is.

Ami pedig a kalandot illeti, abból bőven van. A srácok állandó mozgásának hála egyik kalandból csöppenünk a másikba. Hol az életükre törnek, hol ők kénytelen betörni valahova, míg máskor királyi eseményeken, izgalmas utazásokon vesznek részt, mesehősök tucatjaival találkozva.
A fel-felbukkanó mesebeli szereplők, amellett, hogy szájtátásra késztetnek mindenkit, mókás helyzetekről és tanulságos pillanatokról is gondoskodnak. Egyfelől prezentálják a történeteikben rejlő alapvető tanulságot, és arra ösztökélnek, hogy higyjünk, másfelől pedig bemutatják, hogy az élet nem mindig happy end, és egy-egy tettnek lehetnek negatív következményei.

Összességében én nagyon élveztem, újra kislánnyá varázsolt. Ajánlom minden gyereknek és meseszeretőnek. Izgalmas, humoros (vannak benne direkt felnőtteknek célzott poénok is), kalandos, tanulságos. Egyszóval minden megvan benne, ami csak kellhet!


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Conner, Alex, és majd' az összes meseszereplő
Kedvenc jelenet: A Mesék Földjés részekből lehetetlen egyet kiemelni
Negatívum: hosszú felvezető
Borító: 5/5




Térkép






Nyereményjáték


Mielőtt még elérnénk a “boldogan éltek, míg meg nem…” részhez, egy kihívás vár rátok. A résztvevő blogokon találtok egy-egy dalszövegrészletet, amely valamely híres meséből származik. A küldetésetek csupán annyi, hogy kitaláljátok, melyikből is pontosan, majd azt a címet beírjátok a Rafflecopter megfelelő helyére. A helyes válaszokkal pedig eséllyel indultok arra, hogy megnyerjétek A Kívánságvarázslatot. Tündér Keresztanya legyen veletek!Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni a megküldött e-mailre. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.


Dalszöveg részlet:
"Álmodj, ha a szíved fájna,
S a bánat elmúlik, meglásd.
Csak bízz, ez a fő, és egy nap
A boldogság majd rád talál."



Nézzetek be a többi állomásra is

01/06 Always Love a Wild Book
01/09 Dreamworld - Térkép
01/10 Media Addict

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése