2016. március 31., csütörtök

Leigh Bardugo - Ostrom és vihar



A Sötétség sosem hal meg. Ezt pedig Alinánál és Malnél jobban senki nem tudja. Habár sikerült átjutniuk a Zónán, a veszélyek még koránt sem értek véget. A Blogturné Klub öt bloggerinája pedig arra vállalkozott, hogy elkíséri őket útjukon az eddig ismeretlen világban. Ha pedig ti is velünk tartotok, lehetőségetek nyílik megnyerni a Könyvmolyképző kiadó által felajánlott három darab példányt Leigh Bardugo: Siege and Storm - Ostrom és vihar című könyvéből. A fény legyen velünk!


Leigh Bardugo: Ostrom és vihar

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789639492806
Oldalszám: 416 oldal
Fordító: Sziklai István

Fülszöveg:
Az Igaz-tengeren keresztül űzött Alina, akit kísértenek azok az életek, amelyeket a Zónában vett el, megpróbál új életet kezdeni Mallal egy ismeretlen földön, és közben igyekszik titokban tartani, hogy napidéző. De sokáig nem hagyhatja maga mögött sem a múltját, sem a sorsát.
Az Éjúr rettenetes új hatalom birtokában hagyta el az Árnyzónát, és veszedelmes tervet sző, ami a végsőkig próbára teszi a természeti világ határait. Alina egy hírhedt kalóz segítségével visszatér a maga mögött hagyott országba, elszántan, hogy szembeszáll a Ravka ellen törő erőkkel. De ahogy hatalma növekszik, Alina úgy süllyed egyre mélyebbre a tiltott mágiába és az Éjúr játszmájába, és távolodik el egyre jobban Maltól. Valamiképpen választania kell hazája, hatalma és a szerelem között, amiről mindig úgy hitte, az vezérli – különben azt kockáztatja, hogy mindent elveszít a közelgő viharban.

Saját véleményem:
Két hosszú évnyi várakozás után, végre ismételten elmerülhettem Leigh Bardugo különleges, kissé borongós hangvételű világában, melyet most is éppúgy imádtam, mint az előzőt. Már rögtön az első oldal magába szippantott, s felidézte mélyen szunnyadó emlékeimet, melyeknek köszönhetően úgy simultam a történetbe, mintha szerves része lettem volna. Az írónő képszerű, eleven leírásainak hála ez az érzésem végig kitartott.

Az Ostrom és vihar nagyjából ugyanott veszi fel a fonalat, ahol korábban elbúcsúztunk kedvenceinktől. Mal és Alina menekülnek Éjúrtól, és annak embereitől. Hajókon, s kisebb falvakban húzzák meg magukat; igyekeznek beleolvadni a környezetbe. Ám tervük hamar kudarcba fullad.  Apró ballépéseiknek hála, Éjúr rájuk talál, megsebesíti a napidézőt, majd magával hurcolja - Mallal karöltve - egy hajóra, ahol a párosnak egy sor megpróbáltatást kell kiállnia.
Mindezek fényében tehát bátran mondhatom, hogy a kezdés nagyon ütős, odaszegezi a lapokra olvasója tekintetét. Majdhogynem annyira erős nyitányról beszélhetünk, mint egy epikus végső ütközet. Az események pörögnek, egyik kegyetlenség követi a másikat, de szívszorító vagy éppen mosolyfakasztó jelenetekből sincs hiány. Az egész pedig csak még drámaibb színezetet kap attól, hogy Éjúrnak immár nem kell lepleznie valódi szándékait... pszichopataságát.  A feszült hangulat kézzel tapintható. 

Éjúr ezúttal egy újabb erősítőt szeretne megkaparintani, szokás szerint egy mitikus lénytől, a jégsárkánytól. Hogy milyen sikerrel jár, azt nem árulom el, ám Alina karjára újabb ékszer kerül, mely nem csupán a hatalmát erősíti meg, de picit felbolygatja sötétebb oldalát is - amit Éjúr még egy jóadag sejtelmes utalással is megfűszerez, kételyt ültetve a lányba, önmaga és Mal kapcsán.
A könyv jelentős részében ez, valamit Alina karakterfejlődése bontakozik ki, s kerül fókuszba. Hőseinknek egy újdonsült barát segítségével sikerül meglógnia Éjúrtól, hogy aztán Os Altába utazva, a király jóváhagyásával sereget toborozzanak a nagy ütközethez - merthogy abban egy percig sem kételkednek, Éjúr bosszúra készül.
Mindehhez Alinának rettentő messze kell rugaszkodnia egykori énjétől. Vagy más szóval: fel kell nőnie, ami bizony rengeteg bonyodalmat jelent. Elsőként el kell döntenie, mi a fontosabb: a szerelem vagy a nép. Másodsorban pedig, döntésétől függően meg kell tanulnia, miként kezelje annak következményeit. Nem egyszerű választás, amit mi sem példáz jobban, mint a lány önmagába fordulása.
Ám nem ez az egyetlen probléma. Ahhoz, hogy Alina idáig eljusson, sokat kell tanulnia abból, miként kezelje a külvilágból érkező impulzusokat, be kell lopnia magát az igencsak ellenséges grisák szívébe - vagy legalábbis el kell érnie, hogy tiszteljék, és vezetőként kezeljék -, és némi politikai dologgal is szembe kell néznie. Hogy a rátörő látomásokról már ne is beszéljünk.

Az a helyzet, hogy ezt a szakaszt egyszerre imádtam és untam. Tetszett, hogy Alinának árvából jóformán Szentté kellett válnia, ami együtt járt egy sor nyűggel, akárcsak az, ahogy a szerző párhuzamba helyezte a felemelkedésével együtt járó érzelmi veszteséget is. Ám a megoldással nem minden helyzetben voltam elégedett. Egy idő után azt vettem észre, hogy a sokadszori "és akkor ez és ez történt, gyorsan daráljuk le egy filmszerű gyorsításban" fejezetkezdés nem köt le. Olvastam és tudtam mi történik a Kis Palotában és annak nagyjából minden lakosával, ám arról gőzöm sem volt, Alina miket csinált, hogyan élte meg azokat, vagy úgy egyáltalán magáról a főszereplőről. Persze a végeredményt minden esetben megkaptam, de az út hiányzott.
Alina örökös titkolózása bosszantott, míg Maltól falat kapartam (igen, attól a Maltól, akit korábban imádtam). Szívem szerint mind a kettőt megráztam volna, hogy térjenek már észhez, és beszéljenek. Bármit, Akármit. Csak beszéljenek, mert a szőnyeg alá söprés soha nem megoldás.
De ha már MAlina... valahogy most az ő kapcsolatukból is kiveszett számomra a szikra. Hiába volt feketén-fehéren leírva ez-az, a mögöttes tartalmat nem éreztem. Az egész üres volt. Malból pedig egy Peeta szintű karakter vált, esetenkénti havibajos kislány szintű kirohanásokkal.

De hogy akkor mégis miért szerettem ezt a részt annyira? A válasz egyszerű: Nyikolaj! Hogy ki vagy mi ő, az maradjon titok, de amint felbukkan, garantáltan dobjátok az összes teameteket. Én legalábbis fülig belezúgtam; a blogturnés lányok azt hiszem tudnának mesélni, hány napig hallgatták tőlem, hogy Nyikolaj így, Nyikolaj úgy, és hogy Nyikolaj csak az enyém. (Khm, ezt jó, ha ti is megjegyzitek: Mindent a szemnek, semmit a kéznek, Nyikolaj Lilláé. Pont.)
Ő egy lehengerlően karizmatikus figura. Szarkasztikus, vicces, pimasz, kiszámíthatatlan, becstelen, becsületes, ravasz, kiváló stratéga, miközben tele van titkokkal és mélyre ásott sérülésekkel. Nem, Nyikolaj nem egy tipikus megtört hős, aki sajnáltatja magát, éppen ellenkezőleg! Összetett figura, egyszerre lappang benne jó, s rossz - és a kettő közti skála. Magyarán: emberi.
Amikor megjelenik, akkor garantáltan mosolyt csal az olvasó arcára és uralja a jelenetet. Félelmetes poénjai vannak, olyan riposztokat nyom le, ami überelhetetlen. Nem alaptalanul sikerült elfelejtetnie velem Éjurat...

Ami viszont Éjurat illeti, ő ezúttal a háttérbe szorul. Amikor azonban megjelenik, akkor azt igen erősen teszi, tanúbizonyságot adva valódi jelleméről, és arról, miért is szeretik őt annyian. Mi több, van egy baromi erős jelenete, amitől garantáltan elakad mindenki szava!

Az erős kezdés, majd hullámzó erősségű tárgyalás után Leigh Bardugo egy ugyancsak ütős befejezéssel zárja  trilógiájának második részét, bőségesen bepótolva a korábbi tétlenséget. Annyit mondok: akcióból nem lesz hiány! És bár nem falkaparós függővéget kapunk, én mégis kíváncsian várom a folytatást (melyben szeretnék még sok-sok Nyikolajt). Bízom benne, hogy erre nem újabb két évet kell várnom.

A sorozatot azoknak ajánlom, akik szeretik az orosz mondavilágon alapuló, orosz kultúrával átitatott, ámde mégis egyedi világfelépítésű történeteket, melyből a romantika sem hiányozhat.


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Nyikolaj!, Sturmhond, Éjúr
Kedvenc jelenet: minden, ami Nyikolaj
Negatívum: Peeta Mal
Borító: 5/5




Térkép






Nyereményjáték


A Grisa krónikák egy olyan világban játszódik, amelyet az Orosz Birodalom inspirált. Ennek okán a mostani nyereményjáték is ehhez kötődik. Minden állomáson találhattok egy rövid leírást, amely alapján ki kell találnotok, melyik cárra gondoltunk, és beírnotok a Rafflecopter megfelelő dobozába. A résztvevők közt pedig kisorsolunk három példányt, a Könyvmolyképző kiadó által felajánlott, Siege and Storm - Ostrom és vihar című könyvből.


Melyik cárt rejti a leírás?
"Hasonló néven uralkodó utódját a “nagy” jelzővel illették, ez az uralkodó azonban többre értékelte a bálokat és a lakomákat, mint az uralkodói feladatokat. Pedig férje az egyik legnagyobb reformer volt."




Nézzetek be a többi állomásra is

03/27 Always Love a Wild Book
03/29 Deszy könyvajánlója
03/30 Kelly & Lupi olvas
03/31 Dreamworld
04/01 MFKata gondolatai

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése