2016. augusztus 1., hétfő

Ismerj meg minket! blogturné



A Blogturné Klub fennállása harmadik évéhez érkezve ismételten különleges turnéval jelentkezünk.
Számos változáson estünk át a kezdetek óta, új tagokkal bővültünk, szélesítettünk repertoárunkat, úgyhogy úgy gondoltuk - meghallgatva kéréseiteket is -, elérkezett az ideje egy olyan turnénak, melyben nem a könyvek, hanem bloggereink, az ő élményeik és olvasmányaik kapnak főszerepet.
Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni pikáns-belsős élményeinket! És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk nyeremény nélkül Titeket, kedves olvasók!




Kérdezz - felelek


1) Eddig, az idei könyvek közül melyik a kedvenced?

Nem tudom, ki írta ezt a kérdést, de ha megtalálom.... Komolyabbra fordítva a szót, két regény volt rám nagy hatással, a Tizenegy botrány egy herceg meghódításához és Az Ékkő. Ennél a kettőnél éreztem és érzem úgy, hogy nyomot hagytak bennem. De minthogy csak egy címet mondhatok, Az Ékkő kerül ki végső győztesként. 
Amy Ewing meglepett. A borító alapján valami Párválasztó-szerű könnyed, csajos disztópiára számítana az ember, csakhogy ez a történet minden, csak nem habos-babos. Az Ékkő egy gondosan felépített, lassú ívű, szívszorító történet, erős női főszereplővel a középpontban. Nem mindennapi témát dolgoz fel (pl: béranyaság, rabszolgaság luxuskörülmények között), nagy merészséggel, gördülékeny, olvasmányos stílusban.


2) Ki a kedvenc férfi főszereplőd?

Felmondok! Ez a világ legkegyetlenebb kérdése. Mintha egy anyától aziránt érdeklődnétek, melyik gyerekét szereti jobban (na, nem mintha anyai érzelmeket táplálnék a srácokkal szemben...).
Nyikolaj, Zurvan, Evan, Conall, Maddoxok, és mindenki más, sajnálom, muszáj egy nevet mondanom; és az a helyzet, hogy egyikőtök évekkel korábban úgy belopta magát a szívembe, hogy onnan már senki nem tépi ki. Az illető pedig nem más, mint:


Igen, még mindig a szexi, pimasz, rémes modorú, egyetlen és utánozhatatlan Daemon Black, akinek lassan akkora lesz az egoja, hogy be sem fér az ajtón.
Halkan, meg ne hallja, annyit még muszáj hozzátennem, Daemon csak a blogturnés srácok között az első, ha az összes eddigi olvasmányomat nézzük, akkor bizony a két Herondale fiú, Jace és Will arcoskodik a dobogó legfelső fokán, míg Daemon a másodikon ácsorog.


3) Ha tehetnéd, melyik turnés regényhős bőrébe bújnál 24 órára, és mit csinálnál?

A választottam egyértelműen Celaena Sardothien lenne, imádom őt, és az élete is elég kalandos és veszélyekkel tarkított ahhoz, hogy ki akarjam próbálni. 
Amennyiben lenne 24 teljes órám arra, hogy ezt valóra váltsam, biztos, hogy néhányat Chaolra "pazarolnék" belőle. Ezen kívül beszélgetnék Nehemiával, az éj leple alatt kiszöknék a palotából, hogy odakint balhéba keveredjek néhány fenékbe rúgásra (szúrásra) váró alakkal, meglesném, milyen titkos üzelmek folynak odakint, és ha ezzel végeztem, bejárnám a palota könyvtárát, majd leosonnék Elenához és az ajtókopogtatóhoz. A köztes időben flegmán, hanyagul, katonákat bosszantó módon járkálnék fel s alá, némi borsot törve a mélyen tisztelt király orra alá. Ami pedig az öltözéket illeti, inkább a bérgyilkos szerelést választanám fegyverekkel és miegyebekkel. 


4) A turnés olvasmányaidból melyik idézet(ek)et tetováltatnád fel magadra? 

"(...) nem minden történetnek van jó vége, de ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes elolvasni" - Fekete doboz


5) Melyik turnés olvasmányodon sírtál, nevettél a legtöbbet?

A legtöbbet a Csábítások és csemegéken nevettem, az a könyv sokszor sírva fetrengős.
Sírni... na, hát ilyenből volt néhány, de azt hiszem, legtöbbet a Lélekvesztőkön pityeregtem. Gyönyörű, megható, és nagyon fájdalmas regény. Igazi kis gyöngyszem. 


6) Jellemezd a társaidat egy-egy turnés könyv címével.

  • Kata (MFKata gondolatai) - Az őrző/ A fiúknak, akiket valaha szerettem (Minden könyves álompasit begyűjt magának, és elzárva tőlünk, őrizgeti őket.) 
  • Fummie (Bibliotheca Fummie) - Egyszerű dal (Fummie mindig egyszerűen, tisztán, a nyers valóságnak megfelelően fogalmaz, minden sallang és szépítés nélkül.)
  • Toffy (Insane Life) - Veled minden hely ragyogó/ Örök kaland (A kalandvágy és az örök optimizmus megtestesítője - kivéve, ha a blogger szórakozik vele)
  • Andi (Függővég) - A Kívánságvarázslat /Bajnok / Legenda (A bannergyártás, a ps és a számítástechnikai dolgok mestere, és nem hivatalosan a Milka gyár új tulajdonosa.)
  • Deszy (Deszy könyvajánlója) - Időhurok (Deszy-ről jó, ha tudjátok, hogy valószínűleg van egy igazi, működőképes időnyerője, amit még nekünk sem mutatott meg - máskülönben képtelenség olyan sebességgel és annyi könyvet olvasni, posztolni, amennyit ő. Csakis az időnyerő lehet a magyarázat.)
  • Lupi (Kelly & Lupi olvas) - Az utazó/Touch  (Kale és Lupi always and forever, az utazás pedig egyértelmű)
  • Szandi (Always Love a Wild Book) - Kék liliom (Szandi nekem örökre egybeforrt a Hollófiúkkal, a kék liliom pedig a természete könnyedségét tükrözi)
  • Patrícia (Szembetűnő) - Egy szabad nő (Patríciával ugyan még személyesen nem ismerjük annyira egymást, de nekem ő és a blogja a szabad, felvilágosult, önálló nőt tükrözi) 
  • Roland, aki olyan, mintha fantomtagunk lenne - Soha nincs vége


7) Melyik turnés könyvből készítenél filmet, és kikre osztanád a szerepeket?

Amennyiben az álmodozó énemet kérdezzük, sok-sok könyvből szeretnék filmet. Például A hamis hercegből. Vagy a Lux sorozatból. De egy Napernyő protektorátus film ellen sem tiltakoznék. Ám van egy könyvsorozat, ami mindegyiknél jobban megérdemelné az adaptálást, sorozatos/évados formában, ez pedig nem más, mint az Üvegtrón. Véleményem szerint Sarah J. Maas olyan alapanyagot alkotott, ami vásznon is megállná a helyét, ha megfelelő kezekbe kerülne - például Benioff és Weiss kezébe (kellően profik, gonoszak, elszántak, és nem rettennek vissza a drasztikus megoldásoktól sem). 
A kérdés mindazonáltal úgy szól, én kikre osztanám a szerepet, szóval amolyan Shadowhunters castingszerűen, fittyet hányva a korra és mindenre, az alábbi színészekkel dolgoznék:
Celaena - Teresa Palmer
Chaol - Peter Mooney
Dorian - Max Irons
Nehemia - Kat Graham
Elena - Katheryn Winnick
Kaltain - Natalie Dormer
Nox - Travis Fimmel


8) Kampányfőnökként melyik volt számodra a legkedvesebb turné?

Huh, hát rengeteg kampányfőnökséggel a hátam mögött nehéz egyet kiemelni. Általában akkor vállalom el a feladatot, ha valamelyik regény különösen kedves a szívemnek (kivéve ha más miatt), és olyankor mindig azon vagyok, hogy a tőlem telhető legjobbat hozzam ki a dologból. Imádok bannerekkel pepecselni, és rajongok a játékokért, úgyhogy ha a létszám, a sztori és minden egyéb engedi, előnyben részesítem a melósabb feladatokat.
Játékok tekintetében sokszor órákat, napokat ölök az ötletelgetésbe, megvalósításba. De hogy konkrét példákat is mondjak, az Elveszettek Szigete - Utódok, Hammered, vagy a Gyilkos a vonal végén mindenképpen a kedvenceim között van.


9) Meséld el kedvenc blogturnés-személyes élményedet.

Kimondottan egy konkrét példát nem tudnék mondani, sok vicces pillanat van a hátunk mögött.
Szeretem a könyvbemutatós talijainkat és az azzal párosuló csacsogásainkat, a közös mozizásainkat (a Vámpírakadémia örök élmény marad), a rendhagyó turnék során zajló agymenéseinket (a karácsonyi történetek és a Romok körüli sztorik legendásak köreinkben), a Trónok harca hétfői kibeszélőket, a mémgyártós pillanatokat, és a szürreálisabbnál szürreálisabb témákra vándorló spontán chateléseket.
Azt hiszem, három évvel ezelőtt egyikünk sem gondolta volna, hogy egyszer a mindennapi élet részévé válunk egymás számára, de így történt. Mostanra nincs olyan nap, amikor turnékon kívül ne osztanánk meg egymással valamit, és ez jó. Az ezekből kialakuló kötelékek segítenek átvészelni a nehezebb, borongósabb, feszültebb időszakokat. Olyannyira, hogy ha most megkérdeznétek a csapatot, mi fájna nekünk jobban egy esetleges kilépés, távozás során, bizony megdöbbentő választ kapnátok - egyáltalán nem a könyvek, hanem a társaság és a hangulat.


10) Ki van a blogger neved mögött?

Esetemben ez egy nagyon vicces kérdés. Tudni kell rólam, hogy rengeteg nevet szedtem magamra az elmúlt évek során, hol tudatosan, hol kevésbé. Más a molyos nevem, más az eredeti és a facebookos is, ami rengeteg vicces élményt szült már. De most akkor hulljon le a lepel: a nevem valójában Lilla, noha sokan, főleg a turnésok Raminak hívnak. Ez azért van, mert középiskolásként egyik hibbant osztálytársam elkezdte már-már nem normális módon lesni, mit csinálok, úgyhogy csináltam magamnak egy másik facebookot, anyukám lánykori nevét keverve az egyik kedvenc női nevemmel. És bár nem terveztem, de az évek során rengeteg barátot és ismerőst szereztem ott, akik hiába tudták meg, hogy Lilla vagyok, Ramiként könyveltek el, én pedig annyira megszoktam, hogy mára arra is hallgatok. Mondjuk könyvfeszten vicces volt, amikor sétálgattam, és hallottam, hogy valaki Raminak kiállt, én pedig tovább léptem kettőt, majd megálltam, hogy vajon nem rám gondoltak-e? És de, Tibi nekem köszönt. :D
De hogy valójában ki van a nevem mögött? Egy 25 éves lány, aki rajong az állatokért, a könyvekért, Johnny Deppért, a Trónok harcáért, Egyiptomért, a történelemért (egészen a 17-18. századig), a természetért, a fotózásért, és sok minden másért. Szabadidőmben pedig fiókregényeket írogatok, és igyekszem megvalósítani, hogy azt csinálhassam, amit szeretek - mert bár virágkötő,-berendezőként (is) végeztem, az csupán egy izgalmas kitekintő volt az életemben.


11) Melyik volt az a könyv idén, amire nagyon vártál?
Gail Carriger - Szívtelen


12) Mi alapján döntöd el, milyen turnés könyvekre jelentkezel?

Meglepő válasz lesz, de legtöbbször a megérzéseimre, vagy vizuális impulzusokra hagyatkozom. Nagyon ritka az, amikor elolvasom a fülszöveget, mivel azok manapság vagy leírják az összes csattanót, vagy közük nincs a tényleges történethez. Ehelyett felmegyek a GR-re, netán molyra, megnézem a borítót, a címkéket, és bele-bele lesek az értékelésekbe, ha pedig minden klappol, akkor röpül az x a megfelelő sorba.
Persze néha van olyan, hogy kell ember, vagy nagyon kampányol valaki egy-egy mű mellett, és akkor engedek a kísértésnek, de nem ez az általános eset.


13) Milyen megoldást használsz, ha egy turnés könyv kevésbé tetszik?

Vagy jóstehetséggel rendelkezem, vagy az írók kedvenceként minden hülyeséget szeretek, mindenesetre bármelyik is legyen, nagyon ritkán fordul elő velem ilyesmi. De ha félrenyúlok, akkor ha még időben vagyok, kilépek a turnéból, ha már zajlik az esemény, extrázom (amennyiben e-bookot kaptunk), vagy, ha minden kötél szakad, és nálam a könyv, akkor rendhagyó értékelést írok. Természetesen mindez csak abban az esetben igaz, ha az adott regény nem éri el nálam a 3 pontos határt.
Arra viszont ügyelek, hogy ne állítsak valótlant, tehát megmondom, mi nem tetszett, de kiemelem az értékeit is, illetve azt, melyik réteg az, akinek tetszhet - mert bizony volt már olyan, hogy jómagam nem szerettem az adott témát/ műfajt, de láttam, hogy melyik az a célcsoport, amelyiknek viszont maximális élményt nyújthatna.


14) Turnék miatt szoktad a határaidat feszegetni? Más műfajt olvasni, olyat amit lehet más esetben nem olvasnál el.

Ó, de még mennyire! Eleinte bátortalanabb voltam, ám a csordaszellem és a lelkesítő beszédek sok "hülyeségre" rá tudják venni az embert. Évekkel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy falni fogom a gyermekkönyveket, vagy elkalandozok a történelmi romantikusok műfajába, netán olyan témákról olvasok, melyek távolabb nem is állhatnának tőlem, de a Blogturné Klub kicsit kiszélesítette a világomat, és ez számomra pozitív. Sok nagyszerű élménytől fosztottam volna meg magam, ha nincs a turnézás, a lányok, vagy a kedves kapcsolattartók.


+1 kérdés Kelly-től: Melyik turnés könyv repített ki leginkább a komfortzónádból?

A legjobban C. J. Robert Fogoly a sötétben trilógiája repített ki kényelmes kis közegemből. Nem emlékszem már, miért jelentkeztem a turnéra, de arra igen, hogy utána képzeletben szidtam magamat, miközben elszörnyedve konstatáltam, mennyire megragadott.
Nem vagyok egy nagy erotikus rajongó, a BDSM világa is távol áll tőlem, viszont az, hogy a szerző nem telepített rózsaszín ködöt a szereplők elméjére, hanem igenis kimondta, megmutatta és érzékeltette, hogy mindenki tisztában van vele, mennyire beteg, mocskos és visszataszító is az, amibe keveredtek, megnyert magának. Undorodva imádtam a sorozatot.
El lehet ítélni a történéseket, szereplőket, magát a könyvet is; mi több, el lehet fordítani a fejünket, kizárni a témát, de az a helyzet, sajnos nagyon is valós és aktuális dolgokat boncolgat és tár elénk C. J. Roberts.




Nyereményjáték


Mostani játékunk során, a turné tematikájához igazodva, kíváncsiak vagyunk, mennyire ismertek minket. Minden blogon találtok egy kérdést, ami turnéinkhoz és magához a Blogturné Klubhoz kapcsolódik, nektek pedig nincs más dolgotok, mint megválaszolni az összeset. Ha ez megvan, esélyetek nyílik megnyerni a bloggereink által felajánlott, mesés nyeremények valamelyikét.
Aggodalomra viszont semmi ok, csak olyan kérdésekkel találkozhattok, melyekre a választ blogjainkon, közös blogunkon, vagy számos elérhetőségeink valamelyikén megtaláljátok. Ráadásul akkor is nyerhettek, ha a tizenkét megfejtésben vannak hibáitok. 
Figyelem! Kizárólag Magyarország területén belül postázunk, illetve a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a kiértesítést követően, ellenkező esetben újat sorsolunk.


Melyik külföldi szerzővel készítettünk elsőként interjút?




Nézz be a többi állomásra is

07/22 FüggőVég
07/25 Sorok Között
07/29 Kelly & Lupi olvas
08/01 Dreamworld
08/05 MFKata gondolatai
08/08 Insane Life
08/12 Szembetűnő
08/15 Zakkant olvas
08/19 CBooks
08/22 Bibliotheca Fummie
08/26 Deszy könyvajánlója
08/29 Always Love a Wild Book
08/02 Letehetetlen  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése