2016. november 3., csütörtök

Rick Riordan - A vörös piramis



Rick Riordan, aki fiatalok millióival szerettette meg a görög mitológiát, visszatér, és ezúttal az egyiptomi mitológia kacskaringós ösvényein vezet minket végig új, izgalmas sorozatában. A Kane krónikák első részét a Blogturné Klub sem hagyhatta ki, így október 30-tól három állomásos turnéra indulunk a szarkofágok, múmiák és piramisok világába. Izgalmas utazás lesz, tarts velünk Te is!


Rick Riordan: A vörös piramis

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN:
Oldalszám: 536 oldal
Fordító: Kamper Gergely

Fülszöveg:
Anyjuk halála óta Carter és Sadie szinte idegenek egymásnak. Sadie a nagyszüleivel élt Londonban, a bátyja pedig beutazta a világot apjukkal, a zseniális egyiptológussal. 
Egy éjjel dr. Kane „kísérletezni” viszi a testvéreket a British Museumba, hátha helyre tudja hozni a család dolgait. Terve azonban félresikerül. A világra szabadítja Széthet, az egyiptomi istent, aki fogságba ejti őt, a gyerekeknek pedig menekülniük kell, hogy egyáltalán életben maradhassanak.
Sadie és Carter nemsokára megtapasztalják, milyen az, amikor az egyiptomi istenek ébredezni kezdenek. Ráadásul Széth – mind közül a legrosszabb – kipécézte magának a Kane családot. Hogy megállítsák, a testvérek életveszélyes kalandra indulnak a világ körül, melynek során sötét titkokra derül fény. 
Vajon hogyan boldogul a testvérpár az egyiptomi istenek és mágusok között? És milyen szálak fűzik őket a fáraók kora óta létező titkos rendhez?

Saját véleményem:
Alig néhány hónapja olvastam a Percy Jackson első részét, és imádtam. Így amikor megláttam, hogy új Riordan sorozat érkezik, ráadásul egyiptomi, egyből felcsillant a szemem!
Tudni kell rólam, hogy Egyiptom-őrült vagyok amióta csak élek. Milliónyi dokumentum- és sima filmet láttam, tucatnyi ismereterjesztő könyvet olvastam, végigjártam minden hazai kiállítást; szobrocskákat, ékszereket gyűjtöttem (és gyűjtök), még a szobámat is át akartam alakítani egyiptomi hangulatúra. Legnagyobb álmaim egyike pedig az volt, hogy egyiptológus lehessek - nem csak fellángolásból -, ám kis hazánkban elég nehéz lenne ebből megélni, így letettem róla. Arról viszont nem, hogy egyszer kijussak, és bebarangoljak mindent. Az ókori Egyiptom témája tehát olyasmi számomra, aminek hallatán mindig megdobban a szívem.
A Rick Riordan és Egyiptom iránti szeretetem egyvelegéből kiindulva valami nagyon ütős sztorit vártam (valahogy úgy képzeljetek el, mint egy kölyökkutyát, aki alig várja, hogy a gazdija odadobja neki a szép, új játékot). Kezdeti lelkesedésem azonban lapról lapra alább hagyott, és már-már majdnem eljutottam arra a pontra, hogy félbehagyom az egészet. A cselekmény untatott, a szereplők nem nyúltak ki értem, és amikor megvolt a szikra, hogy valami izgi dolog történjen, vagy szóba kerüljön végre bármi, aminek köze van a mitológiához, valaki vagy valami jött, és csírájában elfojtotta azt. Hősiesen bevallom, tegnap estig hozzá sem tudtam nyúlni. Persze végül mégiscsak megtettem, adtam neki egy utolsó esélyt... és milyen jól tettem! Alig néhány oldalon kellett átvergődnöm magam, hogy meginduljon a lavina, onnantól kezdve gyakorlatilag a kezembe nőtt a tabletem, és a "csak még egy fejezetet elolvasok" szellemében éjjel kettőig ki sem ha-dizott (robbant) onnan.
Tény és való, a regény első ötöde elég unalmas, iszapos hatású, de ha az ember átrágja magát rajta, nem marad el a jutalom (= izgalom és egyiptomi mitológia töménytelen mennyiségben).

Már a Percy Jacksonnál is nagyon tetszett, hogy a szerző rögtön az első mondattól kezdve valamiféle cinkostársként bevonta olvasóját a történetbe, és ez itt is megvolt. A két nézőpontkarakter, Carter és Sadie Kane hangüzenetként meséli el, mi is történt velük, mintegy instrukcióként valamiféle rejtélyhez, amit a megtalálónak meg kell oldania. A fejezetek pedig ennek szellemében sokszor tartalmaznak vicces kiszólásokat, mesélés közbeni szóváltásokat, s csupa-csupa olyasmit, amitől valóban olyan hangulata lesz az egésznek, mintha egy civakodó testvérpárt hallgatna az ember.
Ahhoz azonban, hogy mindent megértsünk, a katasztrófa-lavina elejére kell ugranunk.
A Kane testvérek anyjuk halála óta külön-külön nevelkednek. Míg Carter egyiptológus édesapjukkal bejárja a világot, addig Sadie nagyszülei mellett éli átlagos, izgalmaktól mentes életét. Évente egyetlen alkalommal találkozik a csonka család, mégpedig karácsonykor. Idén sincs másképp, csakhogy az összejövetel kicsit szokatlanabbra sikerül, mint egyébként. A gyerekek apja először fura dolgokat hord össze, majd a British Museumban felrobbantja a Rosette-i követ, megidéz egy tűzembert, kiszabadít néhány istent, végül egy doboz rabjaként felszívódik. A gyerekeknek viszont menekülniük kell. Előbb soha nem látott nagybátyjuk veszi gondjaiba őket, majd az ő eltűnésével kezdetét veszi az igazi nagy kaland, istenekkel, segítőkkel, és mindenféle mitológiai alakkal, rejtvénnyel karöltve. Mindez azonban eltörpül a tudat mellett, hogy a Kane testvéreknek csupán néhány napjuk van arra, feldolgozzák, ősi, egyiptomi család mágus sarjai, ergo varázslatos dolgokra képesek, és hogy le kell győzniük a világunkat lerombolni vágyó isten(eke)t.

Az alapsztori többé-kevésbé hasonlít a Percy Jacksonra. Főszereplőink itt is késve szembesülnek származásukkal és képességeikkel, a szüleik ugyancsak megmentésre szorulnak, segítőik pedig dettó olyan személyek, akik vagy maguk is mitológiai alakok, vagy valamilyen módon kapcsolatban állnak velük. Amiben viszont más a Kane krónikák, az az erős és jóval komplexebb, komolyabb történelmi háttér.
Nem tudom, A villámtolvaj után következő részek mennyire mélyednek el a görög mitológiában, itt azonban elég komoly forrásként szolgál (az egyiptomi). Valóban olyan az egész, mint egy izgalmas törikönyv. Rengeteg egyiptomi tárgyról, szokásról, történetről, istenről ad részletes információt - ám ezek mindegyike érdekfeszítő. A vörös piramist olvasva egy kicsit mi magunk is egyiptológussá válhatunk. Vagy Flynn Carsenné.
Őszintén szólva én szivacsként ittam magamba Riordan szavait. Rettentően élveztem a valós és fiktív infókat, a gördülékeny cselekményről nem is beszélve. Ez tényleg az a könyv, ahol ha valami beindul, a végéig nincs megállás. Menekülés menekülést követ, titkok titkon hátán, rejtvények mindenhol. Persze az ütemes tempó mellet azért bőségesen megfér a humor és helyzetkomikum is, melynek javarészét Sadie szolgáltatja. Noha ő a fiatalabb, jóval tökösebb, mint bátyja. Merész, szabadszájú, laza kiscsaj, aki ehhez mértem áll mindenhez. Fergeteges beszólásai, megjegyzései vannak, és egészen más az ő avatatlan-nem igazán érdekel mi az stílusában olvasni a történéseket, mint Carterében, aki lexikonként fúj mindent, mégis bátortalanabb. Íme, mire is gondolok:

"(...) az egyiptomiak valamilyen vízinövényből állították elő az anyagot, mert a papírt nem találták fel. Olyan vastag és durva volt, hogy elgondolkodtam, vajon szegény egyiptomiaknak vécépapiruszt kellett-e használniuk. Ha igen, nem csoda, hogy oldalazva jártak."

Összességében úgy vélem, aki szereti Rick Riordan stílusát és/vagy az egyiptomi mitológiát, kortól, nemtől függetlenül meg fogja találni ebben a regényben mindazt, amit keres. A vörös piramis sodró lendületű, érdekfeszítő sztori, némi humorral és nem kevés történelemmel átitatva.
Jómagam pedig örülök, hogy nem tettem félre. A fentebb kifejtett dolgok mellett imádtam, hogy bár ugyanannak a világnak a részeként kerültek elő az egyiptomiak, mint a görögök, mégis fejedelmibbek, ámde "emberibbek" lettek. (Hogy ez a két tulajdonság hogy jön össze, azt nem árulom el, járjatok utána ti magatok.)
Végül, de nem utolsó sorban engedjétek meg, hogy egyik kedvenc jelenetemet idézzem, ezzel is megmutatva, mennyire zseniális megfér együtt a mitológia és a humor. Zsemlegombóc egy lábától megfosztott usébti.

"– Zsemlegombóc, a gazdád az apánk, és eltűnt. Mágiával elküldték valahová, és szükségünk van a segítségedre, hogy… 
– Eltűnt a gazdám? – Zsemlegombóc olyan szélesen mosolygott, hogy viaszarca majd kettéhasadt. – Végre szabad vagyok! Viszlát, balfékek! 
Az asztal pereme felé vetette volna magát, de megfeledkezett róla, hogy nincsenek lábai. Az arcán landolt, aztán tovább kúszott, a kezével vonszolva magát. 
– Szabadság! Szabadság! Leesett az asztalról, tompa puffanással ért földet, de ez sem vette el a kedvét. – Szabadság! Szabadság!"


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Sadie, Zsemlegombóc, Muffin, Carter, és sokan mások.
Kedvenc jelenet: Zsemlegombóc menekülése :D
Negatívum: Sadie és Carter korával nem tudok megbarátkozni
Borító: 5/5




Képregény


A vörös piramisból készült képregény is, lentebb ebből láthattok néhány oldalt.



 
 







Nyereményjáték


Nyereményjátékunk ezúttal nem lesz túl nehéz, feltével, ha Te is az egyiptomi mitológia szerelmese vagy. Minden állomáson találsz egy képet, valamelyik egyiptomi istenség modern ábrázolását, és semmi más dolgod nincs, mint megírni nekünk a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, ki ő. Ha ügyes vagy, megnyerheted a könyv egy példányát! 
Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.






Nézzetek be a többi állomásra is

10/30 Sorok Között
11/01 Deszy könyvajánlója
11/03 Dreamworld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése