2017. július 4., kedd

Rick Riordan - Percy Jackson és a görög istenek



A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Rick Riordan Percy Jackson és a görög istenek, valamint Percy Jackson görög hősei című kötetei. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere egy összevont turné keretein belül bemutatja, mennyire szórakoztató is tud lenni a görög mitológia, ha a tanárunk egy félvér… nevezetesen Percy Jackson.


Rick Riordan: Percy Jackson és a görög istenek

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633998274
Oldalszám: 392 oldal
Fordító: Molnár Edit

Fülszöveg:
„Egy New York-i kiadó felkért, hogy írjak meg mindent, amit a görög istenekről tudok, mire azt kérdeztem: Mehet névtelenül? Mert nem szeretném, ha az olimposziak megint bepöccennének rám. Másrészről viszont, ha ezzel segítek megismerni a görög isteneket, ami akár életmentő is lehet, ha egyszer előttetek teremnek, már meg is van a heti jócselekedetem.”
Így kezdődik a Percy Jackson és a görög istenek, amiben Poszeidón fiának egyedi – gunyoros megjegyzésekkel fűszerezett – tolmácsolásában olvashatjuk a mitológiai történeteket.
Ki tudná mindezt jobban elmesélni, mint Percy?
Szó esik a világ teremtéséről, majd az ókori istenek bemutatása következik, Apollóntól Zeuszig. Percy nem fogja vissza magát. „Ha szeretitek a horrort, a vérfürdőt, a hazugságokat, a lopást, az ármánykodást és a kannibalizmust, olvassatok tovább, mert ez volt a rémtettek aranykora.”
Tudj meg még többet a görög világról!

Saját véleményem:
A görög mitológia mióta világ a világ megragadja az emberek fantáziáját, s talán azon kevés témák közé tartozik, amit kivétel nélkül minden diák szívesen hallgat(na) a történelem órákon. Jómagam majd' elepedtem érte, de fájdalom, valahogy mindig átszaladtunk rajta, és nemhogy a tizenkét főistent, de még magát Zeuszt sem érintettük. Éppen ezért minden alkalmat megragadtam, hogy mélyebbre ássak a témában. A Percy Jackson és görög istenek pedig annyira csábítóan hangzott, hogy nem volt szívem kihagyni.
És tudjátok mit? Majdnem legurultam az ágyról a röhögéstől. Azt se tudtam, melyik részt idézzem molyon, és melyikkel bombázzam a blogturnés csapatot.

Ami a lényegi részt illeti, Percy narrációjában ismerkedhetünk meg a görög mitológia isteneivel, illetve magával a világteremtéssel is. Percy-ről pedig tudvalevő, hogy egy igazán vicces, szókimondó srác, aki szereti jópofa, szarkasztikus megjegyzéssel illetni a történéseket. Nos, ez ebből a kötetből sem hiányzik, de épp emiatt különleges. Ahelyett, hogy úgy éreznénk, a wikipédiát olvassuk, jóval élőbb, maibb, közvetlenebb szöveget bújunk. Olyan, mint egy karikatúra. Tartalmazza a lényeget, de amit csak lehet, elgörbít.
Én például simán ajánlott olvasmánnyá tenném iskolások számára. Egyrészt Percy Jacksont olvasni menő, másrészt tanulságos. A könyvnek hála pedig élvezet megismerkedni a mitológiával.
De mi van akkor, ha nem olvastuk a PJ sorozatot? merülhet fel néhányotokban. A válasz egyszerű: semmi. Egy-két apróbb kiszólást leszámítva abszolút elkülöníthető a kettő. Tehát bárki nekiugorhat, és ha rám hallgattok, meg is teszitek. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, mennyire fergeteges, has- és arcfájdítóan vicces az egész! A titános részen majd' meghaltam a röhögéstől, az valami egészen elképesztő.

"A legidősebb lányt Theiának hívták. Ha magadra akartad vonni a figyelmét, csak annyit kellett tenned, hogy meglengettél előtte valami fényes tárgyat. Imádta a csillogó holmikat meg a tarka, festői tájakat. (…) Mivel odavolt a csillivilli cuccokért, végül Hüperiónhoz, a fény urához ment feleségül. Naná, hogy jól kijöttek egymással, bár fogalmam sincs, mikor aludtak, hiszen, gondolom, Hüperión egész éjjel izzott, Theia meg vihogva tapsikolt hozzá: „Fényes! Fényes!”"

A kötetet szerkezetileg sem érheti panasz. Rick Riordan... vagyis bocsánat, Percy Jackson nagyon ügyesen megoldotta. Kezdésként megismerhetjük, hogyan jött létre a világ, majd miként bomlott tovább, és terjedt szét a különféle családi kapcsolatoknak és viszályoknak hála. Khaosz szülöttjeinek, valamint azok leszármazottjainak sztorija talán nem annyira közismert, mint maguk a főistenek, így én például örültem, hogy megismerhettem az alapokat, és sok olyan információval is gazdagodtam, ami korábban kimaradt. (Ó, és említettem, mennyire idióták a titánok és szüleik?)
Ami az isteneket illeti, ők fejezetre vannak bontva. Minden fejezet egy fő(bb)istent mutat be röviden kisebb-nagyobb sztorik által. Ezek között akadnak unalomig ismételt, ámde ebben a kontextusban egyáltalán nem unalmas történetek, és rengeteg újdonság is. Percy stílusában pedig olyan az egész, mint valami szappanoperába oltott Barátok közt. Valamilyen úton-módon mindenki mindenkivel kapcsolatban áll, és persze drámákból, szerelemből és gaztettekből sincs hiány.
A görög mitológiának (is) rengeteg szürreális része van, a különféle kapcsolatoktól kezdve, az összecsapásokon át, az ilyen-olyan alakváltásig, és hogy ezt nem véresen komolyan kell értelmeznie az olvasónak, hanem mint egy kifigurázott sztorit, sokkal közelebb hozza az emberhez, jobban megragad benne a lényeg.

Egy szónak is száz a vége, tiszta szívből ajánlom a Percy Jackson és a görög isteneket mindannak, aki kíváncsi a mitológiára, vagy szeretné megismertetni csemetéjével, diákjaival. Felnőttek és gyerekek egyaránt olvashatják, garantáltan minden korosztály dőlni fog a nevetéstől.


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Percy, Artemisz, és úgy mindenki
Kedvenc jelenet: az egész könyv
Negatívum: kérek mééég
Borító: 5/3 (hova lett Percy bal alkarja?)
Sorozat: Percy Jackson kánon, de önállóan is olvasható




Családfa






Nyereményjáték


Mostani játékunk során nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyik istenre vagy hősre gondoltunk az állomásokon található rövidke leírás alapján. Amennyiben minden állomást teljesítetek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott könyvek valamelyikének egy példányát.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll a rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.


A tizenkét főisten egyike. A családi tűzhely védőistennője, a házias-, és családi élet védője. Sohasem volt saját trónja az Olümposzon, viszont ő őrizte a szent lángot a megszentelt hegyen.




Nézzetek be a többi állomásra is

07/02 Deszy könyvajánlója
07/04 Dreamworld
07/06 KönyvParfé
07/08 Sorok Között
07/10 Deszy könyvajánlója
07/12 Dreamworld
07/14 KönyvParfé

1 megjegyzés:

  1. Szia! Mikor lesz elérhető a hatodik állomás is? Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés